Nincs elhibázva az életem. Úgy értem, a klasszikus módon semmiképpen. Van egy szerető családom, remek kapcsolat a szüleimmel, egy vőlegényem, akit imádok és aki viszont szeret. Jó állásom, diplomám, egy szép otthon. Sok embertől hallom - és bizonyos mértékig egyet kell értenem - szerencsés vagyok.

Mégis úgy érzem, hogy ráncba kell szednem magamat és az életemet. Van egy jó állásom, amit már nem élvezek, egy diplomám, amit nem értékelek, egy otthon, ami nem a miénk, egy test, amitől legszívesebben sírva fakadnék, egy élet, amiből sokkal többet is kihozhatnék.

Lassan 30 leszek és éppen itt az ideje kitalálni, hogy mit szeretnék magammal kezdeni. Hosszú távon. Úgyhogy a következő 200 napban összerántom az életemet.

Ez pedig azt jelenti, hogy

• elkezdek egy egyetemet 
• új munkahely után nézek (ha gyakornokként kell kezdenem, az sem érdekel)
• ledobok egy 20-ast
• kipróbálom a siklóernyőzést és a sziklamászást meg a teniszt
• megmászok mondjuk 10 csúcsot az Alpokban
• elutazom Izlandra a vőlegényemmel
• kevesebbet stresszelek
• kibékülök magammal

Lassan véget is ér az első nap, még 199 van hátra.

És remélem, hogy a lista év közben egyre hosszabb lesz..
.